2023. november 30., csütörtök

Vasözvegy


{ Xiran Jay Zhao: Vasözvegy }
  

Már befejeztem egy pár hete a könyvet, de a bejegyzésre csak most tudtam rászánni magamat.

Először is a borító – de gyönyörű! Örülök, hogy megtartották az eredetit. Először ez fogott meg, majd a fülszöveg elolvasása után úgy voltam, hogy nekem ezt meg KELL vennem. A koncepció érdekes, miszerint háború zajlik a hundunok ellen, és azok az emberek, akiknek magas a szellemi nyomása, harcolnak ellenük bábokkal. Egy bábban van egy férfi és egy nő, utóbbit ágyaspilótának nevezik. Általában a nők belehalnak a harcba, a férfi szellemi nyomása alatt. Van pár kivétel, mint például Zetian (aki a nővére megbosszúlása miatt jelentkezik pilótának), aki nem csak túléli, de a harc során a bábban meg is öli a "társát". Ereje miatt a stratégák nem döntenek a megölése mellett, hanem összerakják a legerősebb pilótával. A történet haladásával egyre több titok és fény derül ki a háborúval kapcsolatban, hogy aztán függővéggel zárjon, ugyanis a Vasözvegy egy duológia első része.


Hol is kezdjem, hol is kezdjem... Azt hiszem a részletekkel. Először meg is ijesztett kicsit, hogy milyen hosszú a könyv – jól tudom, van ennél hosszabb, de sok esetben érzem mostanában azt, hogy túlírtak egyes művek –, de nem véletlenül, a világ érdekes, látványos és kínai hagyományokkal van tele. Nagy örömömre szolgált, hogy olyan részleteket is előkerültek, mint például a lábelkötés, ami egy egész életre megnyomorította a főszereplőnket, vagy éppen alkoholproblémák, nők szerepe a társadalomban, poliamoria és lehetne hova sorolni. 

Zetian nem tökéletes főszereplő sem külsőre, sem belsőre, ő nem jó, nem is akar jó lenni, ő csak a saját küldetését akarja véghez vinni. Mondtam már, hogy imádom a morálisan szürke karaktereket, akiken sokat lehet rágódni? Zetian is egy közülük. Kis emberből lett valaki, aki próbál leginkább túlélni. Imádtam. Noha néhol egy-egy reakcióját nem éreztem reálisnak.

Másik fontos karakterünk Shimin, akit a börtönből emeltek ki, használtak fel, mivel irdatlanul nagy a szellemi nyomása, és emiatt rengeteg nő haláláért felelős. A történet során sok mindent megtudunk róla, de nem eleget! Tudnék még róla olvasni. Tipikusan az a szereplő a történetbe, akiről van egy kialakított kép, de miután Zetian és Shimin találkozik, kiderül, hogy abból a képből semmi sem igaz. 

És a harmadik kulcsfontosságú karakter Zhinu. Először nem tudtam hova tenni, ő volt a kis szerelmes szépfiú, akit Zetian hátrahagyott, de aztán saját lábára állt, meghozta a döntéseit, izgalmas személlyé nőtte ki magát. Mind a három karaktert nagyon megszerettem. 


A történet tempós volt, fordulatokkal tele, a vége nem ért annyira váratlanul, inkább csak a gyorsasága, hogy ez lett, és emiatt van egy hiányérzetem, hogy baromira fognám már a kezembe a második kötetet. Ha nem adják ki gyorsan magyarul, biztos, hogy elolvasom angolul. 

Alapvetően sci-fi a zsáner, de egy kicsit érezhető benne egy fantasy vonal azzal, ahogyan a bábokat irányítják a pilóták. A világfelépítés zseniális – bár hagyott kérdéseket bennem (pl.: hundunokról kb. semmit nem tudtunk meg) –, és nem furcsa a sok kínai hagyománytól, a fordítás sem lett rossz, végre nem akartak minden szót fonetikusan leírni. A részletek vizuálissá teszik a sorokat, és az akciók jól pörögtek


Összegezve egy feszültséggel és fordulatokkal teli, morálisan kétes, sötét, hangulatos, kínai kultúrával kevert regényt kaptunk. Egyetlen egy dolog volt, amit túlzásnak éreztem benne: a feminizmus. Nagyban ezen volt a hansúly a regényben, azonban a feminizmus nem az, hogy a nők a férfiak fölé helyezik magukat. Bár próbált az írónő Shiminnel egyensúlyt teremteni, volt, mikor nem sikerült. 


Milyen ital lenne a regény? Fűszeres baijiu (Kattints rá, hogy megtudd, hogy készül el!)

A koktélhoz:
  • 2-3 jalapeno érme
  • 3-4 szelet uborka
  • 2 uncia uborka
  • 3/4 uncia citromlé
  • 1/4 uncia szirup
Koktél elkészítése: 
  1. Shakerben kevrje össze a szirupot a jalapeno érmékkel és uborka szeletekkel.
  2. Adjunk hozzá jeget, majd baijiu-t és citromlevet. 
  3. Rázzuk össze, majd töltsük ki szűrőn át egy jéggel töltött pohárba.
  4. Klubszódával öntsük fel és díszítsük jalapeno érmékkel. 
  5. Kész is fogyasztásra! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm szépen, ha megjegyzést írsz, minden vélemény számít nekem!