Unwind

{ Neal Shusterman: Unwind - bontásra ítélve }  

Évek óta polcomon porosodik az Unwind, rengetegszer akartam elolvasni, de csak most sikerült. Kicsit féltem tőle, lévén, hogy a tinédzserbeli ízlésem teljesen más volt, mint a mostani. De végül nem bántam meg!

Kezdjük a borítóval, mint mindig. Egyszerű a fekete alapon a vörös (utal agresszióra, dühre) kéz, de kellően vészjósló, jól illik a történethez. 

A téma nagyon is érdekes, ami megjelenik a könyvben: ha valaki 13. életévét betölti, a szülei/gyámjai ítélhetik bontásra, míg a 18 éves kort el nem éri. Ilyenkor az emberi test 99,44%-t felhasználják. Már az orvosok nem foglalkoznak gyógyítással, hanem ha valaki beteg, az adott részét/szervét fogják és kicserélik valaki máséra. 

Az ötlet nekem nagyon tetszik, borzalmasan sajnálom, hogy a sorozat további kötetei nem lettek lefordítva, mindenképpen el fogom valamikor olvasni őket angolul. 

Azonban a könyv nem hibátlan. Egyrészről sokszor tő mondatokkal operál a történet, amitől akadozik az olvashatóság, másrészről néha engem zavart a jelen idő, valahogy nem gördült jól. Viszont kellően tempós, nem éreztem, hogy megült volna a cselekmény üteme, noha néhol simán elbírt volna még több leírást, magyarázást a szöveg. 

A sok karakter szemszöge egyszerre volt jó és rossz is. Előbbivel kezdve, így több emberen keresztül lehetett megismerni a világot, mindenki hozzátett egy kicsit, mindenki más volt, mindenki azt kedvelt, akit akart. Másrészről viszont egy karakter sem került az olvasóhoz közel – még ha a sorsuk miatt egyértelműen együtt lehetett érerzni a legtöbbjükkel.
A három főszereplő:

Connor, aki leginkább csak balhés típus, akinek a szülei írták alá a bontást megrendelő lapot. Nem éreztem benne semmi extrát, ő leginkább a történésekkel úszott. Talán, valóban, ahogy a könyvben Hayden jellemezte, az ő karaktere: tisztességes fajta. 

Risa, aki állami nevelőintézetből lett elbocsátva helyhiány miatt. Az elején még egy tökös kiscsaj volt, akihez ne érjenek hozzá, míg a végén esetlenné vált. Helyén van az esze és szíve, foglalkozik a körülötte lévőkkel, de ennél jobban nem mélyült el a karakter. 

Lev, a tized. Aki az Istennek adott 10% a családjában. Ő ment a legnagyobb változáson keresztül, a hitét megkérdőjelezte, majd kénytelen volt túlélni az eseményeket saját eszközökkel, feltalálni magát a helyzetekben (tehetős családból származott, így eddig nem kellett), majd az ebből kerekedő düh és igazságtalanság érzése valami egészen mássá alakította. Nem lett szívem csücske a karakter – a korosztályának megfelelő éretlenségéből adódóan inkább, Levet könnyű manipulálni –, de neki volt a legtöbb mélysége a történetben, és érdekes útja volt. Alapvetően szeretem a karakterkonfliktusokat, így ez érthető. 

Összességében volt egy remek ötlettel szuperáló világ, a valós emberi természet sokszor megmutatkozott benne, és remélem, sosem fog megvalósulni egy ilyen világ – a könyvben is be volt mutatva, az egész bontás ötlete miképpen lett kitalálva, és csak... szomorú és reális.
Szerettem a könyv fordulatait (pl: Admirális), elborzasztó volt Rolandnak a sorsa vagy éppen az Élet törvénye, és a Gólyázás, noha azért ez egy YA szinten, a gyomrom bírt volna még több leírást. Viszont aki nem bírja az ilyet ideggel, az készüljön fel, nem egy habkönnyű olvasmány. 
Érezhető, hogy ez egy sorozat eleje, ahol bemutattak mindent és még csak most következik a java. Nagyon sajnálom, hogy nem lesz lefordítva.

Milyen ital lenne a regény? Fekete Orosz koktél  (Kattints rá, hogy megtudd, hogy készül el!)

A koktélhoz:

• 50 ml vodka
• 20 ml kávé likőr

Koktél elkészítése: 

1. Egy Old fashion poharat hűtsünk le jéggel, a vizet öntsük ki belőle. 
2. Öntsük közvetlenül a pohárba először a vodkát, majd a kávé likőrt, és egy bárkanállal keverjük össze őket.
3. Kész is fogyasztásra! 

Forrás